~Life is a Movie
2013. május 29., szerda
*Veszély*
Lauren és Hannah épp az estére készültek mikor Daniel berontott a a szobába a fejhallgatóját keresve, a lányok amolyan lányos reflexel kezdték el kituszkolni a srácot a szobábol kisseb nagyobb sikerrel.A fiú látta hogy a lányok igen kicsípték magukat csalódottan kérdezte tőlik "megint mentek nagylányoskodni"?! mire a két lány nevetve elhadart egy leasajnáló igent.És kidobták a szobából a fiút. Daniel iszonyatosan féltette a nálla két évvel fiatalabb Hannaht.Már a kilencet megütötte az óra mikor a lányok elindultak Daniel vagy ezerszer mondta el a kissé szeleburdi húgának, hogy vigyázzanak magukra .Mire a lány csak legyintett egyet ezzel kifejezvén mintha meg sem hallota volna.A két lány a szórakozó helyre érve csapódott egy fiúkból álló társasághoz akik úgy viselkedtek velük mintha már ezer éve ismernék volna őket arról nem is beszélve hogy a fiúk már nem voltak józanok és ráadásul némi inlegális szerekből is fogyasztottak.A lányok is meg fogtak egy-egy koktélt és élvezték hogy nincsenek szabályok élvezték az életüket.Egyik kört követte egy másik és egy harmadik és itt nem zárták még le a sort.A srácok úgy érezték hogy nem elég felszabadult a két lány ígyhát adtak nekik pár hangulat fokozó bogyócskát. A lányok nem igen gondolkoztak csak beszedték őket.Ezután a két lány szinte a fellegetkben járt.Fél három lehetett mikor az életvidám társaság indulásra szánta magát.A srácok mintha mi sem történt volna elindultak az egyik fiú kocsijához.A lányok egy percre megáltak mire a srácok vigyorogva néztek feléjük és mondták"ugyan lányok ne várjatok a buszra elviszünk titeket".A két ittas és gondolkodásra nem alkalmas lány elindult a társaság után,beszáltak a kocsiba és elindultak.Az úton még egymásnak adogatva a társaság elszívott egy füves cigarettát és még némi alkoholt is fogyasztottak.Körülbelül 10 percre lehettek hannahék othonától mikor egy busz jött velük szemben minek lámpafénye megzavarta sofrük koncentráló képességét.A nem túl józan srác elvesztette uralmát az autó fölött és frontálisan ütközött a vele szmben haladó járművel.4-en a saját lábukon szálltak ki a totálkáros autóból,de a két lány nem tartozott e négy ember közé.A mentősök kiértek,s a tűzoltók segítségével kiszabadították a két bentragadt lányt.Lauren a helyszínen életét vesztette,Hannaht pedig mély kómába esve szállították korházba,A rendőrség megtalálta a lányok mobilját.és az utólsó tárcsázott számot hiívták laurenében az édesanyja hannahéban pedig daniel.Lauren édesanyja a helyszínre érve hangos zokogásba tört.A négy bedrogozott fiú még szinte fel sem fogta mi is történt velük.Akkor tudatosult bennük hogy valaki meghalt miadtuk mikor lauren édesanyja őket hibáztatva felvilágosította őket.hannah bátyja és szülei a korházba ésrve csak találgatni tudtak hogy mért pont az ő lányukkal történt ez és hogy mit élhet át most Amanda louren édesanyja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)